„A magyar zenét nem mi találtuk ki. Megvan az már ezer éve. Mi csak ápolni, őrizni akarjuk a régi kincset, és ha olykor megadatik nekünk, gyarapítani.”
Kodály Zoltán
Büszkék vagyunk azokra a magyarokra, akik hazánk jóhírét viszik messze a világban. Kecskemét Kodály városa, így mi, kecskemétiek méltán lehetünk büszkék a világhírű zeneszerzőre, akinek munkáit és az általa kidolgozott zenetanítási módszert szerte a világban ismerik és oktatják.
Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Édesapja, Kodály Frigyes vasúti tisztviselő volt, aki családjával a helyi vasútállomás épületében lakott, így ebben a házban látta meg a világot a zeneszerző. Édesanyja, Jaloveczky Paulina Zoltánon kívül két gyermeknek adott életet: Emília 1880-ban, Pál 1886-ban született.
Abban a korban, ha egy férfi a vasút alkalmazásában állt, az azzal járt, hogy szerte az országban bárhová elhelyezhették, így Kodály Frigyesnek is családjával együtt többször kellett költöznie. A családfőt 1883-ban állomásfőnökké léptették elő, így Szobra költöztek, majd 1885-ben Galánta következett, ahol Kodályék 1892-ig éltek.
Az Észak-Magyarországon, a mai Szlovákia területén található Galánta, vasúti csomópont és járási székhely volt, s több szempontból fontos helyszíne Kodály Zoltán életének. Az igazi otthon ez, a gyermekkori idill színhelye, ahová szorosan kötődött. Itt járt elemi iskolába, itt ismerkedett a természettel, itt hallott először népdalt, részt vett a falu különböző szertartásain: keresztelőn, falusi lakodalomban, temetésen. Ezek az események mind befolyásolták Kodály művészetét, a népzene és a népi kultúra iránti elkötelezettségét. Galántán a falusi gyerekek maguk készítették játékaikat, Kodály Zoltán legszívesebben rögtönzött dallamokat énekelgetett és a saját maga által készített gitárszerű hangszer húrjait pengette, amit az édesanyjától kölcsönvett szűrőkanálból állított össze.
A galántai zenei emlékek későbbi művekben is visszaköszönnek. 1933-ban jelent meg a Galántai táncok című zenekari mű, melyet Kodály a 18-19. századi fordulóján oly népszerű cigánymuzsikusok dallamainak felhasználásával komponált. A Bicinia Hungarica kétszólamú énekes füzeteit hajdani galántai mezítlábas pajtásainak ajánlotta.
A nyugodt, békés falusi élet megszakadt, amikor a családnak újra költöznie kellett. Nagyszombat gazdag múltú iskolaváros, kulturális és érseki központ, ahol három nemzetiség élt egymás mellett, a magyar, a német és a tót. Az édesapát az itteni állomás vezetésével bízták meg, Kodály Zoltán pedig a nagyszombati érseki gimnázium tanulója lett az elkövetkező nyolc évben.
Kodály a város széléről járt be a kollégiumba, útja réteken keresztül vezetett. A szabadban, a természetben, friss levegőn tett gyalogos túrák, a mozgás mindvégig fontos része lett a zeneszerző életének, amely később kiegészült a hegyek iránt érzett szüntelen rajongással.
Kodály a gimnáziumi éveit mindvégig kitűnő eredménnyel végezte. Már ekkor is jellemző volt rá a végtelen tudásszomj, a humán beállítottság, az ógörög, német és latin nyelvek valamint a történelem szeretete, irodalomból pedig pályadíjat is nyert.
Mindezek mellett végig jelen van, és egyre csak erősödik benne a zene iránti elkötelezettsége.
S hogy ez így alakulhatott, ahhoz nagymértékben hozzájárult az, hogy zeneértő, zeneszerető családban nőtt fel. Az édesapa hegedült, édesanyja zongorázott és énekelt. Kodály tanártól tanult hegedülni, de zongorán, brácsán, csellón önszorgalomból tanult meg játszani. A muzsikus család szívesen töltötte idejét kamarazenéléssel. Ezekhez az alkalmakhoz a bécsi kottakölcsönzőből hozattak maguknak kottákat.
Kodály gyerekkorában és persze később is szívesen töltötte idejét azzal, hogy magában dúdolt, ehhez járult még hozzá különleges képessége, rendkívüli memóriája; bármilyen dallamot hallott, azt megjegyezte. Minden érdekelte, ami zenével kapcsolatos.
Az ifjú Kodály játszott az iskolai zenekarban, énekelt a templomi karban, de már ekkor kiderült, hogy a komponálás közelebb állt hozzá, mint a hangszeres zenélés. Kodály első zeneszerzői szárnypróbálgatásai a gimnáziumi éveire tehetők. A nagyszombati érseki főgimnáziumban Toldy Béla, az iskolai zenekar vezetője felfigyelt az ifjú tehetségre, és támogatta őt, hogy minél jobban kibontakozhasson. A gimnáziumi évek alatt születtek meg Kodály első kompozíciói: zongoradarabok, miserészletek, a D-moll nyitány, az Ave Mariaszóló énekhangra, orgonára, és a férfikarra íródott Stabat Mater. 1899-ben a farsangi hangversenyen Kodály Zoltán két barátjával előadta három tételes vonós hangszerre írt művét, az Esz-dúr triót.
Az 1896-os év nagyon fontos dátum a zeneszerző életében. Ekkor Kodály, szülei kíséretében Budapestre látogatott a millenniumi kiállításra. Az egyik kiállítóházban egy fali táblára figyelt fel, amelyen Fehér László balladája szerepelt Vikár Béla gyűjtésében. Kodály itt találkozott először az etnográfus nevével. Vikár felismerte a magyar népi dallamok rögzítésének fontosságát, ő volt az, aki – Európában is példamutató módon – először alkalmazott fonográfot gyűjtései során. Az etnográfus azonban csak a dalok szövegét írta le és publikálta, de kottapapírra nem vetette azokat. Később Vikár Béla útmutatása nyomán indultak el gyűjtőútjaikra Bartók, Kodály és Lajtha László.
Kodály páratlan céltudatossággal és szorgalommal képezte magát, nagy zeneszerző elődök voltak példaképei, akik maguk is egyetemet végzett emberek voltak. 1900-ban a nagyszombati diák jeles érettségi vizsgát tett, azonban a pályaválasztás igen nagy dilemma elé állította őt. Szülei a biztosabb megélhetés érdekében, tanárai pedig a tudásának megfelelően Kodály tudományegyetemi tanulmányait támogatták, ezzel szemben a tehetséges ifjú már ekkor tudta, hogy zeneszerző szeretne lenni. Végül, hogy ne kelljen döntenie, szeptembertől a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának magyar–német szakán, valamint a Zeneakadémia zeneszerzés szakán párhuzamosan kezdte meg tanulmányait. Ez utóbbi intézménybe való felvételijén Kodály saját kompozícióval jelentkezett, ahol Hans Koessler, a zeneszerzés tanszék vezetője rögtön a második évfolyamra javasolta a tehetséges jelöltet. Kodály Zoltán azonban nem élt a lehetőséggel, az alapoktól akart indulni és az első évfolyammal kezdte zeneakadémiai tanulmányait.
A páratlan szorgalom és igyekezet meghozta gyümölcsét, ugyanis Kodály felvételt nyert a nagyhírű Eötvös Collegiumba is, ahová kizárólag kitűnő tanulók jelentkezhettek: az intézmény főként szerényebb körülményű vagy középosztálybeli tehetséges diákokat fogadott falai közé. Kodálynak azért is jött jól a kollégiumi státusz, mivel nem akarta terhelni szüleit taníttatásának költségeivel.
A kollégium az egyetemi tanulmányok mellett külön képzést biztosított hallgatói részére. Neves tanárok irányítása alatt bővíthették, mélyíthették tudásukat, nyelvet tanulhattak, a legmagasabb tudományos ismeretek birtokosaivá válhattak az Eötvös- kollégisták.
Az egyetemen tanárai – Beöthy Zsolt, Gyulai Pál irodalomtörténészek, valamint a Kodálynál nem sokkal idősebb Gombocz Zoltán, nyelvtudós – nagy hatással voltak rá, éppúgy, mint a Zeneakadémián a bajor származású Hans Koessler is, aki a zeneszerzés tanszéken Kodály Zoltánon kívül több nagy magyar zeneszerző, köztük Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kálmán Imre, Weiner Leó mestere is volt. Koessler komponistaként Brahms-t tekintette példaképének, s bár Kodály egynéhány dologban nem osztotta mestere nézeteit, de közülük a legfontosabbat, a kórusmuzsikát saját munkájába is átörökítette. Koessler nagy hangsúlyt fektetett a karénekre, a kórusművekre, később az a capella éneklést kötelező tárgyként vette fel a Zeneakadémia tanrendjébe.
A pesti évek nagy fordulatot hoztak Kodály életébe. Az ifjú egyetemista nagyon sokat tanult, elmélyülten foglalkozott a zenével, estéit az Operában és hangversenyeken töltötte. Kodály a kollégium könyvtárában is sokat időzött, a régi magyar irodalom tanulmányozása közben bukkant rá a Psalmus Hungaricus szövegére.
Kodály 1904-ben zeneszerzőként diplomázott az akadémián, majd önkéntes ismétlőként szeptemberben újra beiratkozott az intézménybe. A Tudományegyetemen pedig 1905-ben kapta kézhez második diplomáját: Kodály magyar-német szakos tanárként végzett.
A zeneszerző és későbbi jó barátja, a nála egy évvel idősebb Bartók Béla egy időben jártak a Zeneakadémiára, de ott nem találkoztak. Mindketten visszahúzódó természetűek voltak, keveset jártak társaságba, idejük nagy részében csak a zenével foglalkoztak. Megismerkedésükben nagy szerepet játszott Gruber Henrikné Sándor Emma, akinek szalonjában a századforduló körüli főváros zenei életének kitűnőségei gyakran megfordultak. Ebben az időben Kodály megélhetése érdekében tanítványokat vállalt, köztük Gruber Henriknét, a hajdani Debussy-tanítványt oktatta zongorázni.
Emma maga is zenében jártas, kifinomult ízlésű, roppant műveltségű asszony volt, jó humorral megáldva, több nyelven beszélt, maga is zenélt és zeneszerzést is tanult. Kettejük kapcsolata lassan, fokozatosan szerelemmé alakult, s Emma mindvégig támogatta Kodályt, szellemi társként, nagy bölcsességgel állt a zeneszerző mellett. 1910-ben kötöttek házasságot, mely Emma haláláig, negyvennyolc évig tartott.
Kodály 1905-ben fejezte be első önkéntes ismétlő évét a Zeneakadémián, nagy tervek foglalkoztatták már ekkor. Zeneszerzőként azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a magyar zene alapjait a legjobban megismerhesse, elsajátítsa, ezért fordult a népzene, a magyar népdal felé. A magyar népzene történetét szerette volna megírni, de az addig nyomtatásban megjelent népdalgyűjtemények nem voltak alkalmasak a munkájához. Kodály szomorúan tapasztalta, hogy a gyerekkori emlékékeiből ismert és szeretett eredeti dalok mennyire különböznek a lejegyzett daloktól, a feldolgozók mintha meghamisították volna, a saját, német zenén nevelkedett ízlésüknek megfelelően alakították, igazították volna át e kincseket; így pont azokon a népi sajátosságokon változtattak, amitől igazán magyar volt a népdal. Ekkor fogalmazódott meg Kodályban, hogy saját maga fog gyűjteni, a nép közé menni, hogy a magyar népdalt a falun élőktől, vagyis első forrásból hallhassa. Ez a vállalkozás járatlan útnak bizonyult, amit saját magának kellett kitaposnia, végigjárnia, kutatnia. Kodály a nyár folyamán hazautazott szüleihez Nagyszombatra, majd pedig Galánta felé vette az irányt, ahol a környező falvakat gyalogszerrel végigjárva kezdte meg népdalgyűjtő tevékenységét. Különös boldogság volt ez az ifjú Kodály számára, újra közel érezhette magát a természethez, a gyökereihez, gyermekkora idilli napjaihoz. Az első gyűjtőút mintegy százötven lejegyzett dalt eredményezett, melyből tizenhármat az Etnographia című néprajzi folyóiratban Mátyusföldi gyűjtés címmel tett közzé Kodály. Ez a publikáció volt a népdalgyűjtő Kodály tudományos tevékenységének legelső megnyilvánulása. A nép körében eltöltött hónap alatt született meg Kodály fejében a későbbi nagyobb szabású kompozíció, a Nyári este című zenekari mű gondolata, valamint a doktori disszertációjához is saját tapasztalataira támaszkodva kezdhetett hozzá, melyet A magyar népdal strófaszerkezete címmel nyújtott be. A doktori cím megszerzésével Kodály Zoltán családjának nagy boldogságot okozott, a disszertációt pedig kedvezően fogadták a bíráló professzorok.
Kodály népdalgyűjtéséhez hamarosan csatlakozott jó barátja Bartók Béla is, akivel felosztották a bejárni kívánt területeket és legtöbbször külön utakon járva, Magyarország peremvidékein kicsi, hegyek közé zárt falvakba is eljutottak. Nagyon sokat tanultak gyűjtőútjaik során, nem egyszer soha nem hallott, ismeretlen kincsekre bukkantak.
A gyűjtés sehol sem indult könnyen, mert a falusi emberek az idegeneket nehezen fogadták el, nem volt egyszerű a bizalmukba férkőzni. Kodályéknak legtöbbször a falu tanítójától kellett támogatást kérniük, ők voltak azok az egyes területeken, akik értették munkájuk lényegét, s segítettek őket abban, hogy a falusiak megnyíljanak a gyűjtők előtt.
A népdalgyűjtés során Kodályék minden dalt hallás után írásban lejegyeztek, majd ezek előválogatáson estek át, hogy melyek azok, amelyeket érdemes volt fonográffal is rögzíteniük.
Az első közös munka eredménye a Magyar népdalok című kiadvány, mely habár nagyszabású, rendkívüli munka, de sem a közönség, sem pedig a szakmai hozzáértők nem értékelték.
Kodály Zoltán doktorrá avatása után, 1906 végén csekély összegű ösztöndíjjal először Berlinbe utazhatott, majd 1907 tavaszán Párizs következett. Berlinben zenei stúdiumokat folytatott, de a hely még sem gyakorolt rá olyan nagy hatást, mint Európa művészeti fővárosa, Párizs. Itt olyan világ tárult fel előtte, ami jelentősen befolyásolta Kodály zenei világát. Claude Debussy impresszionista hangvételű muzsikája annyira friss, újszerű volt számára, hogy egyből beleszeretett, s csodálattal tanulmányozta a francia zeneszerző műveit, három hónap elteltével pedig Debussy-kottákkal és élményekkel gazdagon tért haza Budapestre.
1907 őszétől az a megtiszteltetés érte az ifjú zeneszerzőt, hogy régi mesterét, Hans Koesslert váltva a Zeneakadémia zeneelmélet-tanárává nevezték ki. Innen számítva indult Kodály hat évtizeden keresztül tartó szenvedélyes zenepedagógusi pályája. A zeneszerző kezdeményezésére vezették be az intézményben a magyar népzene oktatását és a szolfézs-tanítást. Kodály évközben az akadémián tanított, nyaranta pedig újabb gyűjtőutakra indult, s mindezek mellett komponált is, így tehát párhuzamosan pedagógusként, zenetudósként és zeneszerzőként is tevékenykedett.
Kodály első szerzői estjén, 1910 tavaszán az I. vonósnégyes, a Kilenc zongoradarab és a Szonáta gordonkára és zongorára hangzott el. A művek fogadtatása nem volt pozitív, habár voltak olyan kritikusok, akik méltatták az újszerű muzsikát, mégis több lapban elmarasztaló sorok jelentek meg az estével kapcsolatban. Jellemző volt a korabeli zenekritikusokra, hogy a modern hangzású műveket nem igazán értették, értékelték és nem a helyükön kezelték.
Ezen az estén zongorán közreműködött Bartók Béla is, valamint itt mutatkozott be a zeneakadémiai növendékekből alakult kvartett, a később világszerte híres Waldbauer-Kerpely vonósnégyes.
1911-ben Kodály és néhány zeneszerzőtársa, látván a kortárs magyar zene nyomorúságos helyzetét, elmaradottságát Európához képest, megalapította az Új Magyar Zene-Egyesületet. Az ország kiváló muzsikusai álltak az egyesület mögé azzal a céllal, hogy a modern magyar zenei törekvéseket terjesszék, hangversenyeket szervezzenek. Pénzügyi támogatás és érdeklődés hiányában azonban kénytelenek voltak feloszlatni a társaságot.
Kodályt és műveit vegyes érzésekkel fogadták, de legalább már beszéltek róla, felfigyeltek rá, kezdett előtérbe kerülni a tehetséges magyar zeneszerző. Kodály nem elégedett meg eddig elért eredményeivel, hanem újabb gyűjtőútra indult, hogy minél jobban megismerhesse és feltárhassa a magyarság népzenéjét. A tudós zeneszerző Felvidék és Erdély falvait járta: feleségével, Emmával ketten vagy Bartókkal kiegészülve gyűjtötték tovább a dalokat. A zeneszerző Kodály sem tétlenkedett: Berzsenyi Dániel verseinek feldolgozásán munkálódott, majd Csokonai, és Kölcsey versei nyomán megszületett dalgyűjteménye, a Megkésett melódiák.
1914 tavaszán Kodály régóta dédelgetett álmát valósította meg azzal, hogy bukovinai csángó falvakban gyűjthetett. Itt talált rá a magyar népzene legősibb rétegére, a szinte érintetlen formában fennmaradt dalokban. Erdélyi útja után kitört az első világháború, amely a továbbiakban igencsak nehezítette Kodály népdalgyűjtő munkáját.
1915-ben Amerika is kezdett felfigyelni a magyar zeneszerzőre, mert egy osztrák származású hegedűművész híres kvartettje nagy sikerrel mutatta be Kodály első vonósnégyesét.
Kodály és Bartók a háború ideje alatt sem tétlenkedtek, ugyanis katonakórházak és laktanyák látogatására kértek és kaptak engedélyt, hogy katonanótákat, dalokat gyűjthessenek.
A háború évei is munkával teltek, ekkor készült el a Szólószonáta gordonkára, majd a II. vonósnégyes 1916-ban.
Az ezt követő évben több jelentős publikáció is megjelent Kodály Zoltán tollából. Márciustól a Zenei Szemle négy részletben közölte az Ötfokú hangsor a magyar népzenében című tanulmányt. Ebben az alapvető fontosságú, jelentős zenetörténeti összefoglalóban mondta ki Kodály, hogy a régi magyar dallamvilág legjellemzőbb tulajdonsága a félhangnélküli ötfokúság, amely minden nép zenéjének kezdete, s ami Magyarországon is tovább él és virágzik. Kodály a Nyugat és a Pesti Napló című folyóiratok zenekritikusaként is bemutatkozott ebben az évben: Debussy-ről, Bartókról, fiatal tehetségek hangversenyeiről és természetesen a népzene jelentőségéről is írt ezekben a lapokban. 1917-ben Móricz Zsigmond Pacsirtaszó című darabjához kísérőzenét komponált.
A háború után lassan eszmélt az ország, Kodály műveinek elfogadásával is ugyanez volt a helyzet. Több zeneszerző is felismerte, hogy nemcsak az országnak, de a magyar zenei életnek is újjá kell születnie. A szervező munkát a zenei direktórium élén Reinitz Béla, zeneszerző, zenekritikus irányította, aki ebben Kodály, Bartók és Dohnányi Ernő segítségét kérte. Az 1919-es évben az újjászervezett Zeneakadémia élére – mely innentől az Országos Magyar Zeneművészeti Főiskola nevet viselte – Dohnányi Ernő került, aligazgatónak pedig Kodály Zoltánt nevezték ki, így új szellemben, friss erőkkel vehette kezdetét a munka, több fiatalt segítettek abban, hogy hangversenyeken bemutatkozhassanak.
A Tanácsköztársaság bukása aztán felülírt mindent, a konzervatív zenei erők elérkezettnek látták az időt, hogy leszámoljanak az újhangú zeneszerzés tehetséges képviselőivel. Bartók és Dohnányi ekkor már külföldön is elismert zeneszerzők voltak, így Kodály Zoltán lett a célpont. Fegyelmi eljárást indítottak ellene, el akarták őt távolítani a magyar zenei életből. Habár többen, köztük Bartók is, Kodály Zoltán mellé álltak, mégis el kellett hagynia aligazgatói székét és tanári kinevezését is két évre érvénytelenítették. Mivel a főiskolán nem taníthatott a mester, így hát otthonában fogadta ez idő alatt tanítványait. A száműzés és kirekesztettség évei alatt született a Szerenád két hegedűre és brácsára című kamaradarab.
1921-ben a bécsi Universal Edition Kodály műveinek megjelentetésére szerződést kínált neki, amelyet a zeneszerző örömmel fogadott. Ebben az évben kihallgatást kért és visszahelyezték Kodályt tanári állásába, népdalgyűjtő munkájához pedig pénzügyi segítséget kapott.
A meg nem értettségen és mellőzöttségen az áttörést a Psalmus Hungaricus hozta meg Kodály számára. Budapest egyesítésének ötvenedik évfordulója alkalmából 1923-ban, alig két hónap alatt született meg a tenorszólóra, vegyeskarra és zenekarra írt kantáta, melynek alcíme: „Könyörgés hamis atyafiak ellen. Vigasztalódás Istenben”. Kodály Kecskeméti Végh Mihály, tizenötödik századi költő 55. zsoltárát dolgozta fel, melyből magára ismerhetett minden elnyomott, megnyomorított nép. A Psalmus Hungaricus végre meghozta a várva várt áttörést, hatalmas közönségsikert aratott az országban és később világszerte is. Karmesterré is ez a mű avatta Kodályt, ugyanis 1927-ben felkérték a zsoltár dirigálására Hollandiában, ezért vezényelni tanult. A Psalmus Hungaricus és a zenekar élén álló karmester elvarázsolta a nagyközönséget, majd ebben az évben még több helyütt, köztük Amerikában is, nagy sikerrel adták elő a művet.
Kodály következő sikeres műve, amely a népzene felé irányította a figyelmet, az 1926-ban született Háry János című daljáték volt. Garay János Obsitos című műve alapján készült darabban a napóleoni háborúk idején játszódó történetben Háry János, a mű paraszti főszereplője ősz fejjel eleveníti fel kalandos történeteit. A bemutató előadáson a budapesti Opera előkelő közönsége először hallhatott népzenét Kodály jóvoltából.
Ez az év jelentős fordulatot hozott Kodály művészetének elismerésében, ugyanis tekintélye Európa-szerte egyre növekedett, s ha nem szólt volna közbe az első világháború, akkor talán a siker is hamarabb bekövetkezhetett volna. Külföldön ekkor mutatták be először a Psalmust, melynek hatására a legnagyobb élő zeneszerzők közé sorolták őt. Olaszországban Toscanini vezényelte Kodály műveit, Bartók pedig Amerikában zongoradarabjait adta elő nagy sikerrel.
Itthon is újabb szerző esteken bizonyíthatott Kodály, így a sikereken és azon felbuzdulva, hogy végre elismerik és értékelik munkáját, inkább a komponálásnak élt; a Székely fonó vázlatai is ekkor kerültek papírra. Az Erdélyben gyűjtött népi dallamokból pedig 1927-ben készült el és hangzott el először a Marosszéki táncok.
Erre az időre tehető az, hogy Kodály figyelme a gyerekek zenei oktatására terelődött. Úgy gondolta, hogy a gyerekeket megfelelő neveléssel kell a minőségi zene felé irányítani. Kodály szerint az iskolákban az ének- illetve a zeneoktatás nem megfelelő színvonalon zajlott. A gyerekek zenei nevelését nem lehet elég korán kezdeni, vallotta. Sőt, a gyerekek első zenetanára az édesanyjuk, így a gyerekek zenei nevelését az édesanyák zenei nevelésével kell kezdeni, ez által válhatnak a következő generáció tagjai zeneértő, zenekedvelő felnőttekké, olyanokká, akik fogékonyak a komolyzenére, hangversenyekre járnak, aktívan zenélnek vagy kórusban énekelnek. Kodály nézetei szerint a zene hatással van a gyerekek tanulmányi eredményére, és arra is, hogy majdan harmonikusabb emberré váljanak. Azok a gyerekek állnak legközelebb az igazi, értékes művészethez, akik falun, a régi, hagyományos zenével találkozhatnak. Ők a tiszta, hamísítatlan zenében élnek, nem úgy, mint városi társaik, akik csak az értéktelen, silány muzsikával találkozhatnak. Kodály a zenei igénytelenség uralma ellen emelte fel a szavát, szerinte nagyon fontos, hogy az értékes és igényes zenét mindenki a sajátjának tekintse.
Kodály szerint a zenetanulás első lépése az éneklés: minden ember a torkában hordja a legékesebben szóló hangszert, az énekhangját, ezen kell először megtanulnunk „játszani”, majd ezután jöhet a hangszeres zenélés. Kodály hozzálátott hát nagyszabású pedagógiai programjának kidolgozásához, ekkor születtek az első kórusművek gyerekhangra, amelyek szinte elvarázsolták a hallgatóságot. Kodály kórusművészetének kettős forrása a magyar népdal és a reneszánsz énekkari hagyománya, tehát a magyar zenei anyag és az európai technika ötvözete. Azt azonban nem lehetett megjósolni, hogy a gyerekhangra íródott kórusművek ilyen hatással lesznek az iskolákra is. Egymás után alakultak a diákkórusok és megszületett az Éneklő Ifjúság mozgalom is, majd Kodály nagyszabású férfi- és vegyes karainak hatására a felnőttek kórusmozgalma is átalakult, a Mátrai képek, a Molnár Anna népballada vagy éppen a Jézus és a kufárok is mind ennek az időnek a remekművei.
Kodály Zoltán 1882-ben született, s habár ötvenedik születésnapját csak 1932 decemberében töltötte, az ország már az év elején megkezdte a zeneszerző ünneplését. Ez év tavaszán került bemutatásra a Székely fonó című daljáték, melyben a zeneszerző huszonhárom népdalt és balladát dolgozott fel, a magyar népzene legszebb gyöngyszemeiből válogatva.
Kodály, mint hajdani nagyszombati diák nemcsak a katolikus egyház számára komponált, de kórusokat alkotott a protestánsoknak és zsidó dallamokat is feldolgozott. 1936-ban készült el Kodály a Budavári Te Deum című művével, amit Budapest székesfővárosának megrendelésére komponált a zeneszerző, Buda török uralom alól való felszabadulásának 250. évfordulójára. A szerző ezen műve is világszerte több helyen elhangzott, sok helyütt maga Kodály vezényelte.
A következő évben, iskolai használatra adta közre a Bicinia Hungarica sorozatának első füzetét. A négykötetes ciklus 180 apró kórustételt tartalmaz, melyben a zeneszerző főként magyar népdalokat, valamint az Ural hegység táján élő, a magyarsággal rokon népek dalait dolgozta fel két szólamra.
1938-ban a már virágzó Éneklő Ifjúság mozgalom hangversenyén, Nagykőrösön Kodály Zoltán egy ezertagú énekkar élén vezényelte Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című kánonját. A Páva variációk amsterdami bemutatója újra Kodályra terelte a zenei világ figyelmét, melynek megírásával a zeneszerző a jobbra tolódó, németbarát politika ellen tiltakozott.
1940-ben Bartók és felesége Amerikába költöztek. Ekkor Kodály felmentését kérte tanári munkája alól, hogy folytathassa a Bartókkal közösen megkezdett népdalgyűjtemény rendszerezését, sajtó alá rendezését. A Bartók Béla és Kodály Zoltán által alapított sorozat, a Magyar Népzene Tára első kötete, a Gyermekjátékok csak 1951-ben jelenhetett meg. Bartók már nem érhette meg az 1913-ban közösen meghirdetett terv megvalósulását, mert 1945-ben New Yorkban meghalt. Kodály életében további öt kötet készült el a monumentális sorozatból, majd a zeneszerző halála után, 1997-ig további öt kötet látott napvilágot.
1942-ben, hatvanadik születésnapján a zeneszerző végleg nyugállományba vonult, miközben az egész ország újra őt ünnepelte a „Kodály-év” alkalmából. Galánta városa díszpolgárrá nevezte ki e jeles évforduló kapcsán a zeneszerzőt, akit a kolozsvári egyetem is díszdoktorrá avatott ekkor. A következő évben Kodály Zoltán a Magyar Tudományos Akadémia és a Nyelvművelő Bizottság tagja lett, valamint a Zenepedagógia Egyesület díszelnökévé választották. Amikor 1944-ben a zsidó származású, de hívő katolikus Emmának menekülnie kellett hűvösvölgyi otthonukból, Kodály vele bujkált egy apácazárdában, majd az Operaház zsúfolt pincéjében várták a pusztító háború végét.
A világháború után újabb kinevezések következtek: a Zeneművészek Szabad Szervezete, a Magyar Művészeti Tanács, valamint a Zeneművészeti Főiskola Igazgatói Tanácsának elnökévé választották Kodályt.
A háború végeztével Kodálynak újra lehetősége nyílt, hogy hosszabb külföldi koncertkörútra indulhasson. A mindenütt szíves látott zeneszerző ekkor ellátogatott Angliába, Svájcba, majd hajóval Amerikába utazott, ahol több hónapi tartózkodás alatt hangversenyek, koncertek sorozata következett. Ezután London, Párizs, Moszkva, Leningrád, Stockholm, Malmö, Prága, Bécs, Brüsszel, Róma koncerttermeiben saját műveit vezényelte, s mindenütt hatalmas sikert aratva ünnepelt zeneszerzőként tisztelgett neki a világ.
A folyamatosan alkotó, világjáró művész és zenetudósnak a magyar állam 1947-ben újabb elismeréseket adományozott: ebben az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, középkeresztjét, majd nagykeresztjét vehette át, s még ugyanebben az évben szülővárosa, Kecskemét is díszpolgárává avatta. Az ünnepelt zeneszerző az elsők közt 1948. március 15-én Kossuth-díjat vehetett át.
1950-ban, hosszú kihagyás után Kodály újabb népdalgyűjtő útra indult, Mohács és környéke volt a kiválasztott terület.
Ez év októberében Kecskeméten megnyitotta kapuit az ország első ének-zenei általános iskolája, melynek tantervében mindennapos énekóra szerepelt. Kodály szerint a legfontosabb a zene rendszeres gyakorlása, azt vallotta, hogy a zene jóvoltából a gyerekek más tantárgyakból is jobban teljesítenek. Kodály zenepedagógiai elveinek hatására a zenei általános iskolák és gimnáziumok száma is növekedett.
1952-ben az ország a hetven éves Kodály Zoltánt ünnepelte, aki ebben az évben átvehette második Kossuth-díját, majd 1957-ben hetvenöt éves korában már harmadjára lehetett az övé ez a kitüntetés.
Az ezt követő évben súlyos csapás érte Kodály Zoltánt. Felesége, Emma, aki egész életében támasza, múzsája, lelki társa volt, súlyosan megbetegedett, majd november 22-én elhunyt.
Emma asszony halála hónapokig munkaképtelenné tette a zeneszerzőt, majd végül erőt vett magán és befejezte utolsó zenekari művét, Szimfóniáját, amit hitvallásnak, összegző műnek szánt.
Az élete utolsó éveiben is aktívan alkotó és dolgozó művész életét Péczely Sarolta, régi jó barátainak lánya aranyozta be. A 19 éves lányt, a Zeneművészeti Főiskola énektanár szakának hallgatóját 1959 decemberében vette feleségül az idős művész. Sarolta fiatalsága, derűje, jókedve örömet és vigasztalást hozott Kodály életébe, akivel boldogan, s persze sok munkával teltek napjai. Kodály még így idős korában is sok külföldi felkérésnek tett eleget, így 1960-ban Oxfordba utazott feleségével, ahol az ottani egyetem díszdoktorává avatták. A Kodály házaspár otthonában a kor sok híres embere megfordult, így például Benjamin Britten vagy Yehudi Menuhin is.
1962 ismét „Kodály-Év”, ugyanis a zeneszerző ekkor ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Ebből az alkalomból országszerte több ünnepséget és koncertet szerveztek, de a legkedvesebb ajándékot mégis az egykori diákjaitól kapta Kodály, ugyanis ekkor készült el huszonöt művész közös kompozíciója, a Köszöntő, mely az egykori tanítványoknak Kodály-témára írt igen különböző stílusú variációit tartalmazza, ezzel tisztelegve koruk legnagyobb zeneszerzője előtt.
Kodály Zoltán élete utolsó percéig dolgozott, 1967. március 6-án reggel szívrohamban hunyt el. Temetése nemzeti gyásznappá vált, ravatalánál több tízezren tették tiszteletüket, fejet hajtva a nagy zeneszerző, zenetudós és zenepedagógus előtt.
Kodály Zoltán halála után felesége Kodály Zoltánné Péczely Sarolta kezeli a hagyatékot.
1975-ben alakult meg a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Társaság, amely a különböző országokban működő, a névadó zenepedagógiai útmutatásait közvetítő és terjesztő Kodály Zoltán Társaságokat koordinálja. Szintén ebben az évben kezdte meg működését Kecskeméten az egykori ferences rendi kolostor falai között a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet. Az intézmény által szervezett tanfolyamokon Kodály szellemében magyar és külföldi hallgatókat képeznek, valamint KodályZoltán szellemi hagyatékának őrzése is az intézet feladatai közé tartozik.
A Magyar Kodály Társaság 1978-ban alakult meg, amely a teljes életmű terjesztését és megismertetését szolgálja, tiszteletbeli elnöke a mai napig Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, akinek nevéhez fűződik továbbá a Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum megalapítása. Kodály 1924 októberétől haláláig, 1967 márciusáig lakott a ma is nevét viselő Köröndön. Az itt található lakásban a házaspár egykori otthona nyitva áll a látogatók előtt, az archívum pedig Kodály-dokumentumokat, kéziratokat, nyomtatványokat, képeket, hangfelvételek, mozgóképeket gyűjt és őriz.
A halhatatlan magyarok sorában ott tudhatjuk Kodály Zoltánt is, akinek páratlan életműve nagy hatással volt a hazai és külföldi zeneirodalomra. Kodály életkedve, tenni akarása, munkabírása, energiája sokunk számára példaértékű lehet, mellyel a zene szolgálatában élete utolsó percéig tevékenykedett.
Ellenőrző kérdések:
1. Hogy hívták Kodály Zoltán szüleit?
2. Hány testvére volt Kodály Zoltánnak?
3. Mi volt a foglalkozása Kodály édesapjának?
4. Mely ország területén található ma Galánta és Nagyszombat?
5. Kodály mely hangszereken tanult meg önszorgalomból játszani?
6. Mi volt a Kodály család kedves közös elfoglaltsága?
7. Hogy hívták azt a tanárt, aki felfigyelt Kodály Zoltán zenei tehetségére?
8. Mi volt a címe Kodály vonóstriójának, amelyet 1899-ben az iskolai farsangi hangversenyen a zeneszerző két barátjával együtt előadott?
9. Mikor került megrendezésre a millenniumi kiállítás?
10. Ki volt az etnográfus, aki Európában is egyedülálló módon fonográfot használt gyűjtései során?
11. Mely intézményekben kezdte meg tanulmányait az érettségi után Kodály Zoltán?
12. Milyen intézmény az Eötvös Collegium, amelynek Kodály is tagja lehetett?
13. Hogy hívták Kodály Zoltán mesterét a Zeneakadémián, aki a zeneszerzés tanszéket vezette?
14. Milyen szakon szerezte meg Kodály második diplomáját a Tudományegyetemen?
15. Melyik folyóiratban és milyen címmel jelent meg Kodály első gyűjtőútja után a zenetudós első publikációja?
16. Mit lehet tudni a Gruber-szalonról, ahol Kodály sokszor megfordult egyetemi évei alatt?
17. Mi volt a címe Kodály doktori disszertációjának?
18.Hová utazott ösztöndíjjal Kodály doktorrá avatása után?
19. Ki volt az a francia zeneszerző, aki nagy hatással volt Kodályra párizsi tartózkodása alatt?
20. Mikor volt Kodály első szerzői estje és mely darabok hangzottak el akkor?
21. Mely folyóiratok zenekritikusaként tevékenykedett Kodály az első világháború idején?
22. Melyik bécsi kiadó ajánlott szerződést Kodálynak 1921-ben művei megjelentetésére?
23. Kodály melyik műve hozta meg számára az áttörést 1923-ban?
24.Milyen alkalomból született a Psalmus Hungaricus és kinek a műve alapján készült el a zenemű?
25. Ki volt Háry János?
26. Kodály szerint ki a gyermekek első zenetanára?
27. Kodály mely műve készült Buda városának, a török uralom alóli felszabadulásának 250. évfordulójára?
28. Hány emberből állt az a kórus, melynek élén 1938-ban Nagykőrösön Kodály Zoltán Berzsenyi A magyarokhoz című kánonját vezényelte?
29. Melyik városban nyílt meg az ország első ének-zenei általános iskolája?
30. Hány alkalommal kapta meg Kodály Zoltán a Kossuth-díjat?
31. Melyik angliai egyetemen avatták díszdoktorrá Kodályt 1960-ban?
A kérdések megoldása >>
Felhasznált irodalom:
Kodály Zoltán / Gál Zsuzsa. – Budapest : Zeneműkiadó, 1982, cop. 1972. – (Az én zeneszerzőm)
Kodály Zoltán / Breuer János. – Budapest : Mágus, 1999. – (A világ legnagyobb zeneszerzői)
Kodály Zoltán / Szirányi János. – [Budapest] : Kossuth, cop. 2011. – (Világhíres zeneszerzők ; 18.) (Metropol könyvtár)
Kodály Zoltán / Eősze László. – Budapest : Akadémiai Kiadó, 1971. – (A múlt magyar tudósai)
Bibliogr. : p.185-189
Kodály Zoltán életének krónikája / Eősze László. – 2. jav., bőv. kiad. – Budapest : EMB, cop. 2007.
Kodály Zoltán élete képekben és dokumentumokban / Eősze László. – 2. bőv. kiad. – Budapest : Zeneműkiadó, 1976.
Kodály-kalauz / Breuer János. – Budapest : Zeneműkiadó, 1982.
Utam a zenéhez : Öt beszélgetés Lutz Beschsel / Kodály Zoltán. – 3. kiad. – Budapest : Zeneműkiadó, 1974.
A zene mindenkié / Kodály Zoltán. – 2. kiad. – Budapest : Zeneműkiadó, 1975.
Bibliogr. : p. 278-283.
Az ellenőrző kérdések megoldása:
1. Kodály Frigyes, Jaloveczky Paulina
2. Kettő. Emília és Pál.
3. Vasúti tisztviselő, állomásfőnök
4. Szlovákia
5. zongorán, brácsán, csellón
6. A család alapított egy kis kamarazenekart és együtt zenéltek.
7. Toldy Béla
8. Esz-dúr trió
9. 1896-ban
10. Vikár Béla
11. Kodály a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán, valamint a Zeneakadémián párhuzamosan kezdte meg tanulmányait.
12. A kollégiumba kizárólag kitűnő tanulók jelentkezhettek, ahol az egyetemi tanulmányok mellett külön képzést kaptak a hallgatók. Neves tanárok irányították a munkát, az Eötvös-kollégisták pedig a legmagasabb tudományos ismeretek birtokosaivá válhattak.
13. Hans Koessler
14. Kodály magyar-német szakos tanárként végzett.
15. Kodály az Etnographia című néprajzi folyóiratban Mátyusföldi gyűjtés címmel tett közzé tizenhárom lejegyzett dalt.
16. Gruber Henrikné Sándor Emma szalonjában a századforduló körüli főváros zenei életének kitűnőségei gyakran megfordultak. Itt találkozott Bartók és Kodály is, akiktől Emma asszony zongoraórákat vett. A már elvált asszonnyal Kodály 1910-ben kötött házasságot, ami 48 évig, felesége haláláig tartott.
17. A magyar népdal strófaszerkezete
18. Berlinbe, majd pedig Párizsba
19. Claude Debussy
20. 1910 tavaszán volt az első szerzői est, ahol az I. vonósnégyes, a Kilenc zongoradarab és a Szonáta gordonkára és zongorára hangzott el.
21. Nyugat, Pesti Napló
22. Universal Edition
23. Psalmus Hungaricus
24. Budapest egyesítésének ötvenedik évfordulója alkalmából komponálta Kodálya tenorszólóra, vegyeskarra és zenekarra írt kantátát, amelyben a zeneszerző Kecskeméti Végh Mihály, tizenötödik századi költő 55. zsoltárát dolgozta fel.
25. A napóleoni háborúk idején játszódó daljáték paraszti származású főhőse, aki ősz fejjel eleveníti fel kalandos történeteit.
26. Az édesanyjuk.
27. Budavári Te Deum
28. Ezerfős kórust irányított Kodály.
29. Kecskeméten
30. Kodály háromszoros Kossuth-díjas művész.
31. Oxford
