Helye : Kecskeméti Köztemető
Leírása : Borostyánnal befutott domb tetején áll a síremlék 3 lépcsőfokon, rajta egy emelvény s annak tetején antik szarkofág, elején középen a költő bronz portréja. Az emelvény előtt a lépcsőn díszmagyarba öltözött töprengő bronz férfi alak. Bal oldalán megtámasztva kardja. Az emelvény falán két tábla. [A körbefutó hármas lépcsőn Petur bán bronzalakja mélyed gondolataiba. A közpénzből eltemetett Katona Józsefnek ez a harmadik nyughelye, 1963-ban szállították át az előző helyről, a felszámolásra ítélt temetőből.]
Anyaga : mészkő, bronz.
Emlékmű mérete : magassága : 375 szélessége : 420 hosszúsága : 520 cm
Talapzat mérete : 823 x 980 cm
Szobor magassága : 210 cm
Plakett átmérője : 50 cm
A feliratok pontos szövege : Katona József
1791-1830
„Bánk-Bán” költőjének halála századik évfordulóján szívből szentele Kecskemét TH. Város Közönsége”
„Csak össze tett kezekkel várakoztok, hogy majd helyettük fog dolgozni a sors ?”
Az alkotó : Müller Rezső építész (szobrász: Márton Ferenc és Siklódi Lőrinc)
Öntötte : Szily I.
Állításának ideje : 1930.
Adatforrás : Bács-Kiskun megyei történeti és kegyelet emlékhelyei, 1989.
Katona József síremlékeinek története
Katona halálakor, 1830-ban S. I. aláírással írta az ismeretlen szerző, mintegy ígéretként:
Fáradságid’ érdemét
Nem felejti el a téged
Gyászoló bús Kecskemét
Kecskemét valóban nem felejtett, csak kissé elaludt, és bizony jeles fővárosi kortársaknak, mint Erdélyi József, Gyulai Pál kellett emlékeztetni a várost kötelességére.
Gyulai Pál, aki 1860-ban elsőként írt monográfiát Katonáról, ebben megemlíti, hogy milyen nehézségekbe ütközött az életrajz írásakor:
„Az irodalomtörténet írója a kecskeméti katholikus temető egyik düledező sírkövére volt utalva, melyet a szülői és testvéri kegyelet emelt s melynek mohosodó lapján már alig lehetett elolvasni, hogy ott nyugszik Katona József.”
Amikor Gyulai másodjára adja ki a monográfiát 1882-ben, a bevezetőben már ezt írhatja:
„Művem bevezetésén és befejezésén nem változtattam semmit. Jól tudom, hogy Katona sírja többé nem bedőlt, elhagyott, sőt Kecskemét kegyelete szobrot is emelt nagyhírű fia emlékének. De 1860-ban bizony nem gondolt vele senki, legalább is ezt írta nekem Kecskemétről Horváth Döme úr, aki először emelt szót síremléke és szobra ügyébe”
Horváth Döme jogász, író, országgyűlési képviselő volt, aki tevékenységével felpezsdítette a város irodalmi életét, és a közéletben is jelentős szerepet vállalt. Méltán mondták róla kortársai, „hogy ami Gróf Széchenyi István volt a hazának, ugyanaz volt Horváth Döme Kecskemétnek.”
Horváth Döme 1855-ben előfizetési felhívást tett közzé Katona József Bánk bán című drámájára.
1856-ban a Vasárnapi Újság május 11-i számában kishír jelent meg a következő szöveggel:
„Katona József Bánk bánja uj kiadásban fog megjelenni. A tiszta jövedelemből emlék állíttatik a nagy költőnek.”
A szeptember 21–i szám már a megjelenésről tudósít:
„ Néhai Katona József „Bánk bán czímű drámáját, mellynél a magyar irodalom alig képes nagyszerűbbet felmutatni, Horváth Döme a szerző arczképével Kecskeméten kiadta. E nagyszerű mű megszerzését annyival inkább ajánljuk, mert jövedelméből a nagy embernek fog emlék állíttatni.”
1860-ban hasonló célból újra kiadták a drámát, de közben más jellegű adakozások is történtek.
Pl. a nemzeti színház művészei elutaztak Kecskemétre, ahol az akkori osztrák kormány miatt a Bánk bánt ugyan nem adhatták elő, ezért Vörösmarty Marót bánjával léptek föl az emlékmű javára. Ez 225 forintot jövedelmezett. Ugyanebben az évben Szűcs Imre városi mérnök, az emlékmű javára táncmulatságot rendezett, ami 208 Forintot jövedelmezett. A pénzalaphoz több polgári személy adománya is hozzájárult. Horváth Döme így ír az 1860-ban kiadott Bánk bán előszavában:
„… az emlékügy azon stádiumba lépett, hogy a vidékről még koronkint mindig érkező bizományi számadások be nem tudásával, eleddig már a síremlékre 825 osztrák forintról rendelkezhetünk. S addig is még a nagyszerű emlék készítési tiszteletdíját, felállítási s fenntartási költségeit „Bánk bánnak” ez újabb kiadása is majdan fedezni fogná- a síremlék készítésével, a beadott görög stilbeni rajzterv szerint, ismert szobrászunk Dunajszki László, választmányilag levén megbízva, kiadó egész biztonsággal reményli, hogy a várt emlék – ha isten engedi – még ez évben el fog készíttetni, s az ünnepelt költő sírján még ez évben le fog lepleztetni.”
„ a bizottmány belátá, hogy e nagyobbszerű emlék egy látogatottabb nyilvános téren inkább, mintsem egy félreeső sírkertben fogna czélszerűbben felállíttatni, a községtanács jóváhagyásával a vasúti indoház tőszomszédjában létező s igen keresett, idegen és kebelbeliek által egyformán élvezhető ifjú sétatéren… s azonkivül a költőnek elhagyott sírjához is kiegészítésül egy igen csinos síremlék állíttatott.”
A nagyszabású avatási ünnep után a sírról újra elfeledkeztek. Az időközben megindult kecskeméti újságok hívják fel erre a figyelmet egyre gyakrabban.
A Kecskemét c. napilap második évfolyama, 1874. július 5-én a következőket írja:
„Katona József, Kecskemét büszkesége elhagyott sírban nyugossza örök álmát. A síremlék dölni készül – igazítsa helyre a kegyelet; a sír kopár, hantozza föl a kő, koszorútlan koszorúzza meg a tisztelet s elismerés! A párisi hölgyek koszorúk, virágcsokrok, s élővirágok halmazával veszik körül Abelard és Heloise síremlékét, pedig ezek elhunyta óta évszázadok múltak el. Vajjon nem róhatnák-e le Kecskemét hölgyei a gyöngéd figyelem adóját Bánk bán s a rokonszenves Melinda alakjának mesteri megteremtője iránt sírja gondozása által s egy-két koszorú nyújtásával!?”
Fennmaradt egy gúnyvers, amelyet állítólag az 1870-es években a sír keresztjére rögzítettek, és amiről városszerte beszéltek:
„Paréj fedi e sírhalmot és dudva
Kecskeméti nők nem sírtok ti rajta,
Ha van szívetekben egy kis kegyelet
Íly gyáván ne hagyjátok e szent helyet”
Fővárosi lapoktól is érte dorgálás a várost ez ügyben.
A Kecskeméti Lapok 1875. október 10-én írja:
„Katona József sírjának elhanyagolt állapotáról írnak és pedig megszégyenítőleg a budapesti lapok… Sajnos, hogy városunkat ily tekintetben megrovások érik, de reméljük, hogy a polgármester úr ezutánra gondolni fog a város becsületével”
Horváth Döme halála után 1899-től a sír gondozását az 1891-ben megalakult Katona József Kör saját kötelességének tekintette.
Ettől kezdve szinte minden évben felmerül az emlékmű felállításának szükségessége. 1903-ban már szóba kerül a költő hamvainak áthelyezése, a Szentháromság temetőn belül, valamint egy nagyméretű síremlék felállítása. Szó volt arról, hogy a kápolna mellé helyezik át a hamvakat, és az 1861-ben felállított szobrot teszik a sírra. 1913-ban felvetődött, hogy Katona földi maradványait a parkban levő katona szobor alá helyezzék el, mondván, hogy a szentháromság temető idővel megszűnik.
Legközelebb, az első világháború után 1920-ban a Katona József Kör új elnöke, Révész István indítványozta, hogy 1930-ban, az író halálának 100. évfordulójára Katona József mauzóleumának állnia kell.
Az 1924. május 31-ei városi közgyűlés a sírt városi gondozásba vette és 1925-től a síremlék céljára a költségvetésben megfelelő összeget különítettek el. 1929-ben kijelölték a díszsír helyét és pályázatot hirdettek az emlékmű elkészítésére.
Marton Sándor a Kör elnöke így ír az örömteli eseményről a Kecskeméti Lapok 1929. február 2-ai számában:
„ Több, mint egy emberöltő óta kegyeletes óhajtása városunk művelt közvéleményének, hogy Katona József földi maradványainak nyugvóhelyét híréhez és érdeméhez méltó síremlék jelölje. Mert bizony, az az ódon vasráccsal kerített, repedezett síremlék, amelyet még a barátok és kortársak kegyelete állított a költő hamvai fölé, talán megfelelhetett kora igényeinek és a költő értéke felöl akkor táplált véleménynek, de nem lehet már kifejezője a mai Kecskemét hódolatának nagy fia iránt…”
Pár nap múlva, február 7-én, már a címlapon szerepel a város döntése a sír elhelyezéséről és az emlékműről. Zimay László polgármester javaslatát fogadták el, miszerint Katona József síremléke Kada Elek sírja mellett kapjon helyet, a temető főútjának jobboldalán.
Március 4-én megjelent a Városi Tanács tervpályázata, és szeptember 12-én összeült a zsűri, hogy értékelje a beérkezett pályázatokat.
A zsűri tagjai voltak többek között: Kisfaludy-Stróbl Zsigmond, Zala György, Révész Imre, Fáy István főispán, Domby Lajos főgimnáziumi tanár.
A Kecskeméti Lapok szeptember 13-án így számol be a döntésről:
„A pályaművek megtekintése után a zsűri még tegnap délután összeült a döntésre. A pályaművek felett igen élénk és beható vita indult meg, amelynek folyamán egyhangúlag az a vélemény jutott kifejezésre, hogy a pályázat legmegfelelőbb munkája Siklódy Lőrinc és Márton Ferenc közös pályaműve….
A pályázó művészek lépcsőzetesen alkotott tervre helyezték el az emlékművet. Építészeti talapzatra helyezett magasan nyugvó szarkofág alatt Tiborc sok festői meglátással felvázolt alakja ül a háromfokos lépcsőzet legfelső fokán. Jobb térdére támasztott könyökkel, fejét tenyerébe hajtva ül a talapzat jobb sarkában s mély gondokba merülve néz maga elé”
A zsűri a pályaművet azzal a módosítással fogadta el, hogy Tiborc helyett Petur bánt ábrázolja a művész.
Közben megkezdődtek a centenáriumi ünnepségek előkészületei, eldöntötték, hogy az exhumálást az emlékműavatás előtt egy hónappal, március 25-én végzik el.
Katona József hamvait díszes érckoporsóba helyezik, melyet Irányi István tanár tervei alapján a jeles lakatosmester, Tiringer Ferenc műhelyében készítenek el.
A munkálatokat Bartucz Lajos egyetemi tanár és Szabó Kálmán múzeumi igazgató vezette.
Az exhumálás izgalmas pillanatait elevenítjük most fel a Kecskeméti Lapok 1930. március 30-i számából úgy, ahogyan a korabeli tudósító látta:
„A letisztogatott puha földréteg alól két koporsó bontakozott ki. A hímes tojást nem lehet úgy megfogni, ahogyan Bartucz professzor keze mélyedt el a munkában, mégis már az első érintésre foszladozni kezdett a szinte porhanyóssá korhadt koporsó fedele. A sír fejétől számított jobboldali koporsó felbontásához látott hozzá először a két sírbúvár. Tenyérnyi darabokban lehetett csak leszedegetni az enyészet-ette koporsófedelet s alóla lassan tűntek elő a csontváz feketésre barnult maradványai.
Először két lábszárcsont… Két vékony, gyenge lábszár elpusztult maradéka…
A sír körül hallani lehet az újságírók ceruzájának sercegését a papíron… Hogyne, hiszen egyes verziók szerint Katona József alacsony, kistermetű férfi volt… Minél feljebb haladt a professzor keze, annál inkább feszült az izgalom húrja köröskörül a lelkekben… Bartucz professzor keze már a koporsó fejénél járt…
Még egy óvatos mozdulat és lehámlott a fej felett a koporsófedél utolsó darabkája is. És előtűnt Katona József édesanyjának feje fekete selyemkendőbe kötve. Csöndes, fáradt öreg matróna lehetett: egészen hiányos fogsora mutatja, hogy nagyon eljárt felette az idő.
A másik koporsó fedele is oszlik-foszlik… Apró gombfejű szegek bukkannak elő: ez már díszes, drágább koporsó lehetett. Talán ez az? Talán az édesanyja mellé tették a híres-nevezetes kecskeméti fiskális koporsóját?…
Hatalmas, erős két lábszárcsont kerül elő a koporsó alsó végéből. A körülállók megvitatják:
– Mégiscsak Roskovits Ignácnak volt igaza, aki megtermett, daliás férfiúnak ábrázolta képén Katona Józsefet!
Vaskos, erős csontváz bontakozik ki…Előbukkan egy-két rozsdaverte pitykegomb a mellény helyén: bizonyos, hogy Katona József díszruhájáról való – hangzik köröskörül a vélemény.
Szabó Kálmán felmutat egy hosszú, 2 cm nagyságú körmöt. Utána egy másikat, ugyanilyent.
– Abban az időben divat volt a hosszú köröm.
– Nos akkor biztos, hogy Katona József – állapítják meg – mert az öreg bizonyára nem divatolt…
A koporsó tartalma egyre tisztábban áll előttünk. A szemfedő foszlányai itt-ott még takarják az erős barna csontokat. Egy tömörebb, ellenállóbb ruhafélét emel ki Szabó Kálmán: egy nyakkendőt, szépen csokorba kötve…
– A koponya mindjárt megmond mindent – halljuk a hangját. Az élénk, eleven hang megtorpan:
– A koponya össze van törve….
Valóban, a nehéz sírkő alatt a felülről jövő nagy nyomást nem bírta ki a törékeny emberi csont. Bomlik, hullik szerte széjjel, amikor hozzányúlnak. A professzor óvatosan, két kézzel nyúl alája, kiemeli, hosszasan megnézi, leválasztja az alsó álkapcsot, egy pillanatig szemügyre veszi, aztán átnyújtja Szabó Kálmánnak, mi pedig már tőle halljuk:
– A fogazat egészen hiányos … Öreg …
– Ez nem Katona József, hanem az édesapja…
Az izgalom ezután éri el a tetőfokát. Újra kell ásni a harmadik koporsó után.
Már több mint három méteres a mélység.
Újra söprés, ecsetelés. A koporsó fedele folyton tisztul a földtől. Egyszerre felágaskodik mindenki előredőlt helyzetéből. A seprő nyomán három fehér betű tisztán látszik a koporsó fedelén ONA. Aztán tovább halad a seprő és fent, majdnem a koporsó fejénél felülről is tudjuk olvasni az előtte levő hármat. KAT…. Együtt KATONA.
Történelmi érdekességű percek következnek. A fedél egy része lassan leválik, és láthatóvá válik a zöld bársony nadrág… A díszruha egy darabja…Egy bőrdarab porladozik ott, ahol a csizma helyének kell lennie…
A nadrág hosszú, egészen a mellkasig ér. Két szárából óvatosan kihúzzák az alsó és felső lábszár csontjait. Hosszú, feltűnően hosszú, daliás termetű férfi csontjai ezek.
Mostmár csak a koponyát várjuk. Nehezen akar előbújni. A professzor ecsete már ott
motoszkál, ahol a koponyát lessük. Csak azt látjuk, hogy leteszi maga mellé az ecsetet, nagyon vigyázva egészen melléje térdel a csontváznak és közvetlen közelről megnézi. Szinte farkasszemet néz a fekete szemüreggel.
… és most halljuk először a hangját: – Ez Katona József! …
A diadalmas pillanat áhitata üli meg az arcokat. A sírból …feketén mered ránk Katona József markáns feje… Megrázóan szép, fennkölt élmény.
Katona József feje csodálatos épségben maradt meg, annyira épen, hogy szinte ki lehet venni az arcvonásait is. A fején még a bőr is látszik, rajta egészen megvan dús haja, amelyet megfakított a sír száz esztendeje. Ami a legfeltűnőbb ezen a nagy, erőteljes koponyán, az, hogy a felső fogsor jobboldali szemfoga kiugróan előreáll, ami bizonyára nem a legszerencsésebb kifejezést adta az életben Katona József arcának. Kemény, határozott feje volt, amolyan Bánk bán fej amely tudta állni a vihart és bírta a szenvedést, a megaláztatást, amellyel bőségesen elhalmozta korának meg nem értése…
Bartucz professzor szerint:
– Legcsodálatosabb azonban az, hogy az enyészet éppen a legpuhább részt, az agyvelőt kímélte meg legjobban. Koponyájában még bent volt a galambtojásnagyságra összezsugorodott agyvelő. Mintha csak azt akarta volna jelezni, hogy ez az agyvelő különb, mint másé. Ebben olyan gondolatok villantak meg, aminőkre csak kiváltságos egyének, zsenik képesek. Valójában, Katona József agyveleje, koponyájának méreteiből számítva, jóval meghaladta a közönséges európai férfiállagot.
Az exhumálás után egy héttel április 4-én Katona József földi maradványait bronzkoporsóba helyezve, a múzeum elöl gyászhintóval vitték a Szentháromság temető díszsírhelyére.
Ahogyan a Kecskeméti Lapok írta:
„Kecskemét népe valóban feledhetetlenül szép, impozáns menetben kísérte utolsó útjára a Bánk bán költőjét,…aki örök nyugalomra tér a város által adományozott díszsírban.”
A centenáriumi ünnepségek egyik fénypontja, a síremlék avatása április 27-én.
A Kecskeméti lapok címlapján olvashatjuk: Országraszóló fényes ünnepségek keretében avatták fel Katona József síremlékét.
A hamvak és a síremlék még egyszer útra keltek 1963. május 16-án, amikor az új köztemetőben helyezték őket végső nyugodalomra.
Szép hagyomány, hogy a város polgárai, mindenszentek napján mécseseket helyeznek el az emlékmű körül.
Felhasznált irodalom:
- Emléklap Katona József emlékszobrának Kecskeméten, 1861-dik évi május 20-kán történt leleplezési ünnepélyéről. Kecskemét, 1861.
- Katona emlékkönyv. A költő halálának százados fordulóján kiadja a kecskeméti Katona József Kör. Kecskemét, 1930.
- A Kecskeméti Közlöny naptára. 1931. Kecskemét, [1930.]
- Lisztes László: Katona József. Bibliográfia. Kecskemét, 1992.
- Miletz János: Katona József családja, élete és ismeretlen munkái. Bp., 1886.
