„Nem középiskolás fokon…” Prof. Dr. Rácz Lajos: Az utolsó ezer év

Május 2-án Prof. Dr. Rácz Lajos környezet- és klímatörténész volt könyvtárunk vendége a „Nem középiskolás fokon…” ismeretterjesztő, olvasásnépszerűsítő sorozatunk keretében. Meghívott vendégünk elárulta, a mai napig élénken él benne az emlék, amikor 1985-ben, az akkor még JATE-ként ismert szegedi egyetem kollégistájaként megszületett benne a gondolat, mivel is szeretne foglalkozni. A döntésben jelentős szerepet játszott egy 10 napos, a szülők által nem kifejezetten pártolt bihari kirándulás is, ami sok felismerést hozott a csökmői fiatalban, többek között, hogy lényegében az éghajlat a leginkább mérvadó a tekintetben, hogy egy-egy területen hogyan is alakul az élet.

A környezet- és klímatörténész mindenekelőtt ismertette mind az éghajlat, mind a magyarság fogalmát (melyek központi elemei voltak előadása címének), majd négy esettanulmányon keresztül elemezte az elmúlt ezer év magyar éghajlatának változásait. A honfoglalás (mely a régészek jelen álláspontja szerint mindössze 100-120 évig tarott) idején jellemző birka- és lótartás (kb. 10 milliós állatállománnyal) teljesen átalakult, mivel a Kárpát-medence legelőterülete méretéből fakadóan alkalmatlannak bizonyult ekkora egyedszám ellátására. Kalandozó hadjárataik során őseink mondhatni egész Európát bejárták, nagyobb legelőterületet mégsem találtak, így a réti transzhumáció, a csatornarendszerek, végül pedig a mezőgazdaságra helyezett nagyobb hangsúly (és a disznó priorizálása) jelentette a valódi megoldást a problémára.

A török háborúk idején jelentősen megnövekedett a vízborított területek nagysága, az erdőborítottság mértéke pedig teljesen átalakult; a palánkvárakhoz használt alapanyagszükséglet miatt gyakorlatilag megtizedelődött az faállomány. A faluhálózat lényegében elpusztult (vagy lemészárolták a lakosokat, vagy elmenekültek), a kultúrtáj leromlott, így a menedékhelyet a mezővárosok (Debrecen, Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös) jelentették, a helyzetre adott jól működő stratégiát pedig a marhaexport jelentette.

A vízszabályozás és modernizáció korában az alapvetően addig mozaikszerű földhasználati rendszer monokulturálissá alakult, így jelentősen átszabták a magyar területek képmását – gondoljunk csak a csatornákba terelt vizekre és a Balaton „megcsapolására”. Utolsó esetként pedig az elkerülhetetlen jelenkori fölmelegedésről beszélt Prof. Dr. Rácz Lajos: az utolsó kis jégkorszak 1963-ra datálható (ekkor fagyott be utoljára a Duna vize), a hőmérséklet pedig 1988-ban kezdett ugrásszerű emelkedésbe. Az eddigi adatok alapján így 2085-re várhatóan 8 fokkal emelkedhet tovább az átlaghőmérséklet (melynek igazi vesztesei a mediterrán országok, a nyertes pedig a skandináv régió), míg a csapadékmennyiség várhatóan le fog feleződni. Vendégünk külön kiemelte: Magyarország több éghajlat ütközőpontjában helyezkedik el, így még bizonytalan, mi lesz a sorsa; jelenleg viszont úgy tűnik, a 2 évszakos éghajlatba csúszhatunk át a jól megszokott tavasz, nyár, ősz, télből.

A pánikkeltés helyett ilyen adatok láttán azonban sokkal fontosabb az, hogy mit teszünk, hangsúlyozta a környezet- és klímatörténész, aminek kapcsán a patkány és a cápa típusú stratégiát említette meg. Míg előbbi minden élethelyzethez alkalmazkodik a túlélés érdekében, addig utóbbi bár látszólag rettenthetetlen ragadozó, közben rendkívül sérülékeny is, hiszen, ha megszűnik mozogni egyszerűen elpusztul. Ezen analógia mentén vette példaként az áram- és vízszolgáltatást Prof. Dr. Rácz Lajos, amik nélkül (elég csak az egyiket kivenni a rendszerből) napokon, de egy-két héten belül biztos, hogy vége lenne a modernkori civilizációnak. Így a kérdés már csak az, hajlandóak vagyunk-e a rágcsálók taktikáját alkalmazni a túlélés érdekében. Bővebben