Bősze Ádám: Hölgyválasz? A nők szerepe a zenetörténetben

Bősze Ádám kifejezetten a kecskeméti közönségnek állította össze Hölgyválasz? A nők szerepe a zenetörténetben c. előadását, amit 2024. május 25-én szombaton tartott a Ferenczy Ida Egyesület és a Katona József Könyvtár közös szervezésében. A szerzetesből lett zenetörténész elsőként Szent Cecíliáról, az egyházzene védőszentjéről beszélt, akit egészen a 15. századig nem ábrázoltak hangszerrel. A 12. századi zeneszerzőnő, Hildegard of Bingen előtt se női, se férfi zeneszerzőről nem nagyon tudunk. A kor felfogása szerint a mennyben az angyalok szünet nélkül, magas hangon énekelnek, így a komponistáknak is ezt kellett leképezniük a zenében. Úgy vélték, hogy a dallamot és a szöveget is fentről kapjuk, azt nem ember alkotja – következésképpen tökéletes és egyetemes. Ha valaki hamis hangot énekelt, feszületet kellett fölé tartani.

A 17. században ez a felfogás megváltozott. Az első igazi romantikus értelemben vett női zeneszerző Barbara Strozzi volt, akit egy német lexikon „zenére szakosodott kurtizánként” említ. Egy zeneszerző akkor tudott érvényesülni, ha sikerült műveit nyomtatásban megjelentetnie, amihez azonban rengeteg pénzre volt szükség. A főnemesek támogatásáért cserébe, nekik dedikálta madrigálköteteit.

Nannerlről, Maria Anna Mozartról azt írták, hogy legalább olyan tehetséges volt, mint öccse. Zenét is szerzett, de művei nem jelentek meg nyomtatásban, így nem is maradtak fent. Hasonló nővér-öcs kapcsolat volt Fanny és Felix Mendelssohn között fél évszázaddal később, a nő társadalmi szerepe viszont nem igazán változott. Felix minden darabját megmutatta testvérének, a jelzett hibákat pedig javította. Fanny remek ízlésű, végtelen műveltségű nő volt; első művei 40 éves korában, csak apja halála után jelenhettek meg. Abraham Mendelssohn nem magát a komponálást tartotta illetlen dolognak, hanem a kiadóknál eladás céljából való kilincselést. Fanny elsősorban dalokat írt, mivel azok terjesztéséhez nem volt szükség zeneműkiadóra. Mendelssohnékkal ellentétben Friedrich Wieck kifejezetten nagy muzsikust akart lányából, így finoman szólva sem nézte jó szemmel, hogy kézhibája miatt Robert Schumann Clarával akarja bemutattatni műveit. Alma Mahlert lenyűgözte tanára, Zemlinsky nagysága, ő azonban nem sokra értékelte a nő zenei tehetségét. Gustav Mahler nem igazán hagyta kibontakozni feleségét, mert úgy vélte: két dudás nem fér meg egy csárdában.

Az előadás végén a zenetörténész kiemelte, hogy az operaszereplők között is találunk jelentős hölgyeket. Példaként említette VI. Sándor pápa lányát, Lucrezia Borgiát, aki kétes múltja ellenére köztiszteletben álló nőként halt meg. Bővebben